Iparostanonc iskola
Iparostanonc-iskola
A céhrendszer hivatalos megszűnése után az iparoktatásban nem volt elegendő a gyakorlati képzés, amikor a kézműiparnak fel kellett vennie a versenyt a gyáriparral. II. József a kézműipar támogatására elrendelte 1783-ban a vasárnapi iskolát, s az inasokat kötelezte ennek látogatására. Ennek előde az ún. rajziskola volt. A mai értelemben vett ipariskola ősét mesteriskola elnevezéssel 1854-ben az Országos Ipartestület állította fel. Végelegesen azonban az 1884. évi XVII. tc. fektette le a tanoncoktatás alapelveit, s az iskolák fenntartásának kötelezettségeit a községek feladatkörébe utalta. 1893-ban már Várpalotán is megalakult az Iparostanonc-iskola. A megalakulás évében 150 iparos élt a községben. Inasaik közül többen látogatták a vasárnapi iskolát, de a környékbeli falvakból idejárók között olyan is akadt, aki írni-olvasni sem tudott. Mivel sem külön épülete, sem tanterme nem volt az iskolának, a felekezeti iskolák fenntartói kölcsönözték tantermeiket a tanonciskola számára a késő délutáni órákra. A felszerelések költségeit a város ifjúsága előző évben rendezett jótékony célú előadásának bevételéből fedezték. Az iskola tantestülete 6 tagból állt. Valamennyien a felekezeti iskolák tanítói voltak, s mint óraadók működtek az ipariskolánál. Az intézménynek külön könyvtára is volt. Énekkarukkal helybeli ünnepségeken szerepeltek. Kora őszi, vagy késő tavaszi időben a természet megismerése érdekében kirándulások keretében tartották az órákat. Ennek az iskolának a tanulója volt mint szobafestő inas a későbbi országos hírű festőművész, Nagy Gyula. Az egykori iparostanonc-iskola több évtizedes fennállása mintapéldája annak a felfogásnak, hogy a kultúra terjesztéséhez nem épület, hanem tudás és főleg tenni akarás kell.
Művelődéstörténet
MENU
