Várpalota - Palotanet

Látnivalók

Idővonal

 
 

A zsinagóga, kálvária, kápolna
A ZSINAGÓGA, KÁLVÁRIA, KÁPOLNA

A zsinagóga építését a helybéli zsidóság 1826-ban határozta el. Az építkezés 1834-ben indult meg, és 1840-ben fejeződött be. A klasszicista stílusú épület erős rokonságot mutat az óbudai régi zsinagógával. A város egykori neves festője, Nagy Gyula emlékét őrzi az épületben elhelyezett galéria, amely számos kiállítás és rendezvény helyszínéül szolgál.
A kálvária eredetileg Várpalota és Inota között terült el, 1906-ban került mostani helyére, a Tési útra. Családi adományok segítségével újították fel. A második világháborúban keletkezett sérüléseit máig nem sikerült kijavítani.
A Szent Donát-kápolna a XVIII. században épült. 1999-ben felújították és újraszentelték. A loncsosi Pipacs utcából közelíthető meg.