Várpalota - Palotanet

Művelődés  Intézmények

Idővonal

 
 

Zeneoktatás
A zeneoktatás ma

A zenei nevelést, a tehetséggondozást alapfokú művészetoktatási intézmény biztosítja a zeneművészeti ágban. Városunkban a zenei oktatás nagy hagyományokkal rendelkezik. A zeneiskola 1988-ban került méltó otthonba, melyet az egykori városi könyvtár épületéből alakítottak át 14 tantermes hangszigetelt kamaratermes, zsibongóval ellátott zeneiskolává, amelyben 430 diákot 22 zenetanár oktat előképző, alsófokú zeneoktatás, valamint továbbképző tagozaton, összesen 20 zenei tanszakon. A iskola rendszeresen ad tanári és diákhangversenyeket a Zeneiskolában valamint a Nagy Gyula Galériában, de meghívják zenei pályára készülő volt növendékeiket is, hogy mutassák be egykori tanáraiknak, diáktársaiknak tudásukat. Átlagosan évente egy tanuló kerül hivatásos zenei pályára. A zeneiskola 44 éves működése alatt 18.750 növendék iratkozott be a Zeneiskolába. Az itt végzettek közül 30 főre tehető a zenei pályán működők és 12 főre az általános iskolai énektanárok száma. A növendékek számtalan fesztiválon és versenyen vettek részt szép eredménnyel.

 
  • Google térkép
  • Turista útvonalak
  • Turizmus
  • Elhelyezkedés
  • Geológiai viszonyok
  • Időjárás
  • Vízrajz
  • Növényzet és állatvilág
  • Kirándulóhelyek
  • Vadászat


  •