Várpalota - Palotanet

Testvérvárosok  Wolfsberg

Idővonal

 
 

Wolfsberg Preitenegg
Preitenegg

Preitenegg község a Lavant völgyének észak-nyugati részén található, Steiermark tartomány határán. Első történelmi említése 1288-ra vezethető vissza. A település gazdasági életének alapjait főként az idegenforgalom és a fafeldolgozás jelentik. Elsősorban az osztrák déli autópálya-szakasz építése volt az, ami a település fejlettségének jelenlegi szintjét megalapozta. Preitenegg közlekedési csomópont mellett fekszik, ezért korábban is népszerű megálló- pihenőhely volt az utazók számára. Látogatásra érdemes nevezetesség a késői gótikus stílusban megépített plébániatemplom, csodálatos szépségű barokk berendezésével és oltárképeivel. Preitenegg környékén számos kisebb kápolna található, amelyek jó része magántulajdonban van. Szent Miklósról a település védőszentjéről mintázott kőplasztikát is láthatunk itt. Büszkesége a településnek a falut díszítő rengeteg virág is, amelynek köszönhetően első helyet ért el a tartományi szintű versenyben, és elnyerte a "Karintia legszebb virágos faluja" címet.
A kortárs művészeteknek is helyet ad Preitenegg. A wolfsbergi Karl Schüßlernek köszönhetően a modern képzőművészeti kultúra is otthonra lelt a faluban.
Preitenegg ideális hely mindazoknak, akik nyugalmat és felüdülést keresnek. Valóságos "zöld oázis" a pihenni vágyók számára, sokféle kikapcsolódási lehetőséget kínál.

2 3 4
5 6 7

 
  • Google térkép
  • Turista útvonalak
  • Turizmus
  • Elhelyezkedés
  • Geológiai viszonyok
  • Időjárás
  • Vízrajz
  • Növényzet és állatvilág
  • Kirándulóhelyek
  • Vadászat


  •