Látnivalók
  Római kori halomsírok
  Duzzasztómű
  Pusztapalota romjai
  Újlaki vár
  A vár története
  A vegyészeti múzeum
  A bányászattörténeti gyűjtemény
  Építészeti megoldások
  A vár jelenleg
  Zichy-kastély
 

   Pétfürdő
 
PÉTFÜRDŐ
A település Várpalotától 8 kilométerre délre fekszik. 1981-től 1997-ig közigazgatásilag Várpalotához tartozott. Története szorosan összefügg Várpalotáéval.

A település történelme

Már a Kr. e. 3200-2800-as években éltek itt emberek. Pét honfoglalás kori emlékeiről Anonymus Gesta Hungarorumában találunk utalást: 900 tavaszán Veszprém várának meghódítására kiküldött sereg három napig Pét mezején táborozott. Az első okleveles említés 1082-ben I. László királyunktól származik. Kont Miklós 1350-ben I. Lajos királytól adományként kapta Bátorkő várát az összes tartozékával, így természetesen Pétet is, amely ekkor már nem a kúriához, hanem Bátorkő várához tartozik. Az Újlakyak kihalása után Pét írott történelme hosszú időre eltűnik.
1864-től Pét fejlődését elősegítette a melegvízforrás amelyre fürdőt telepítettek. Ez az időszak tekinthető a pét aranykorának.
1913-ban megváltozott a település elnevezése, ettől kezdve az új helységnévtárban már "Pétfürdőként" szerepelt.
1932-ben megépült a salétromgyár, ez sok új munkalehetőséget biztosított, növekedett a lakosságszám, fejlődött az infrastruktúra.
A II. Világháború során az itt kiépült vegyi gyárak fontos stratégiai jelentőséggel bírtak a védelem és a támadók számára egyaránt. Az amerikai légierő a gyárat 70 százalékban, a házakat 35 százalékban elpusztította. Sok volt a polgári áldozatok száma is. A bombázás áldozatainak emlékműve a közösségi ház bejáratával szemben található.

Látnivalók, rendezvények.

A Szent László Római Katolikus templomot 1940-ben épült. Fatornyos harangtorony, kazettás mennyezete a székelyföldi templomépítészet elemeit idézi.
Kulturális és sport élete sokszínű. Megemlítendő a Péti Munkás Énekkar, a Szent László Kórus, a Várpalotai-Pétfürdői Kertbarát kör, a Péti MTE és a Bakony Bike Kerékpáros Egyesület.
A sport és kulturális intézmények egész évben várják az itt élőket és az idelátogatókat. Novembertől márciusig üzemel a műjégpálya, júniustól szeptemberig látogatható a strand, az automata tekepálya pedig egész évben igénybe vehető.
2 3 4
5 6 7
8

Turizmus
  Turizmus
 Turista útvonalak
  Elhelyezkedés
  Geológiai viszonyok
  Időjárás
  Vízrajz
  Növényzet és állatvilág
  Kirándulóhelyek
  Vadászat
  Horgászat, halászat