Nem ennyire látványos, inkább a mindennapi életre utaló emlékeket azért hagytak maguk után a Honfoglalás utáni századokban itt élt elődeink. Nyilván nem a kései utókorra való tekintettel tették, hanem ősi hitviláguk diktálta, hogy halottaikat a temetéskor bőségesen ellátták "útravalóval", hogy "odaát" se szenvedjenek szükséget semmiben. Ilyen módon kerülhettek a Palotán és környékén feltárt, illetve nem szándékosan megbolygatott Árpád-kori sírokba az állatcsontok, a zabla- és kengyelmaradványok, a tegez, a kés, a nyílhegyek, amelyek az azóta eltelt évszázadokban - nem feltétlen régészeti ásatások során, inkább építkezéskor, pinceásáskor, vagy egyszerűen a föld megművelésekor kerültek napvilágra.
Az iménti leletek "megszólaltatása" eredményeként megállapíthatjuk, hogy őseink az elhalt férfi mellé eltemették fegyvereit, sőt lovát (legalábbis annak fejét, bőrét és négy levágott lábát) a nyereggel és annak tartozékaival együtt, hogy - a túlvilágról alkotott elképzeléseik szerint - "odaát" is hadra fogható vitéz lehessen.
Hasonló okokból kerülhettek a női sírokba az ezüstből, bronzból készült függők, fibulák és más ékszerek. Nyilván nem akarták, hogy az eltemetett nő kellemetlenül érezze magát kedvenc ékszereinek hiánya miatt. A sírokban talált pénzérmek, mint például IV. Béla királyunk (1235-1270) dénárjai, komoly segítséget jelenthetnek a régészeknek az értékes leletek korának meghatározásában.