|
|
|
|
|
Zeneoktatás |
 A zeneoktatás kezdetei
Várpalota nem dicsekedhet nagy zenei múlttal. Feltételezhető, hogy Tinódi Lantos Sebestyén megfordult a várban, s ha igen, mestersége szerint minden bizonnyal zenélt is. Az első, 1828-ból való feljegyzés szerint a városban működő iparosok között három fuvolakészítő volt. Az 1876-ban alapított Zárdaiskolában zongoraoktatás folyt. A hangszer a társalgóban állt, a zenetanár Rafaella kedves nővér volt. Bármelyik iskolából járhattak ide növendékek. Vizsgáztatás nem volt, csupán oktatás, attól függően, ki mennyire akarta elsajátítani a zenélést. 1890 körül a hagyományok szerint Krúdy Gyula édesanyja és húga zongoraleckéket adott, ezt azonban keveseknek volt módjában igénybe venni. 1920 körül lendült fel a bányászat Várpalotán, s vele az igény énekkar és zenekar létrehozására. A város zenei életét ez jelentette, jeles ünnepeken ezek az együttesek szolgáltatták a zenét.
A felszabadulás utáni kultúrpolitika hatására egyre többen érdeklődtek a zenetanulás iránt. Az 1950-es évek elején néhányan bejártak Székesfehérvárra zenét tanulni. Az igény növekedésére később két tanár kijárt Székesfehérvárról hegedűt és zongorát tanítani. 1954-ben bányászküldöttség ment a székesfehérvári zeneiskola igazgatójához, kérték, Várpalotán is szervezzenek zeneiskolát. Ekkor Kőnig Károly vezetésével, a székesfehérvári zeneiskola patronálásával megkezdte működését a zeneoktató munkaközösség. A legkülönbözőbb helyeken - magánlakásokban, honvédségnél, mozi öltözőben - tanítottak kb. 85 gyermeket. 1956. augusztus 22-én a Várpalotai Városi Tanács VB. ülésén bejelentették, hogy a Népművelési Minisztérium engedélyezte az Állami Zeneiskola létesítését.
Az első tanév 1956. szeptember 9-én kezdődött ünnepélyes tanévnyitóval, szeptember 10-e volt az első tanítási nap. 120 tanulót 8 tanár tanított előképzőn, valamint zongora, hegedű, brácsa, cselló, nagybőgő, magánének, fafúvós és rézfúvós hangszereken.
|
|
|
|
|
|
