|
|
|
|
|
I. - II. világháború |
Még be sem hegedtek az I. világháború által ütött sebek - a lövészárkok áldozatai, a hadirokkantak és a hadifoglyok szenvedései - a község lakossága lelkében, Várpalota lakossága 1940-ben ismét ízelítőt kapott - ekkor még csak áttételesen - a háború fájdalmaiból és szenvedéseiből. Mintegy 300 lengyel katonát helyeztek el a Várban, illetve a Kálvária-dombon külön erre a célra felépített barakkokban. A német fegyverek elől menekülő lengyelek palotai fogadtatása természetesen összhangban állt a hagyományosan jó lengyel-magyar barátsággal. Ennek is köszönhető, hogy a háború után sokan itt maradtak közülük. Többen magyar házastársat választottak, lélekben magyarrá váltak.
Hazánknak 1944 márciusában történt német megszállása után a fasiszta rendszerben akkorra már intézményessé vált zsidóüldözés Magyarországon is teret nyert. Várpalotán, a Kálvária-domb mögötti kőbányában zsidóinternátló tábort létesítettek. Kezdetben még elviselhetőbb körülmények között tartották fogva őket, sőt a kimenekítés lehetősége is felmerült "kikeresztelkedésük", azaz valamelyik hazai történelmi keresztény-keresztyén felekezetbe való belépésük árán. Hirtelen elszállításuk azonban lehetetlenné tette megmentésüknek ezt a módját
1944 őszén már közvetlenül is elérték településünket a II. világháború harci eseményei: a helyi nagyüzemek, főként a Péti Olajfinomító fontos célpontjai lettek az egyre gyakoribb légitámadásoknak. Október 13-án angol repülőgépek gyújtóbombák ezreit szórták a községre. Ennek következtében számos ház vált a tűz martalékává.
A front közeledtével egyre erősebb lett a menekültek áradata, akik abban reménykedtek, hogy nyugati irányban haladva biztonságra lelnek, mert nem éri utol őket a szovjet hódítás. Természetesen akkor még senki sem tudhatta a menekülők közül, hogy reménységük teljesen hiábavaló, hogy a megszálló csapatok elől nincs menekvés.
|
|
|
|
|
|
