|
|
|
|
|
1715 |
 A Rákóczi szabadságharc leverése után már nem volt sem katona, sem politikai erő, amely megakadályozhatta volna az 1702-ben hozott uralkodói rendelet végrehajtását. 1715-ben Rabutin tábornok katonái lerombolták a palotai vár két északi tornyát, megszüntetve ezzel az épület erődítmény jellegét. Ezzel a palotai vár végképp elveszítette stratégiai szerepét, majd két évszázadon át a Zichy grófi család lakhelyeként volt jelentős.
Az 1698-ban, majd 1711-ben a Zichy-grófok és a település lakossága között ismét megkötött szerződés értelmében a palotai lakosok szabad költözésű oppidiánusok (mezővárosi lakosok) lettek, akik dézsmát (terméktizedet) nem fizettek, robottal (ingyenes munkajáradékkal) nem tartoztak, házaikat szabadon adhatták, vehették, az erdőket és legelőket szabadon használhatták, csupán a bíráskodás joga maradt a földesúr hatáskörében. Ez az állapot megfelelt a mezővárosi polgárok helyzetének.
Érthető, hogy ezt a kompromisszumos helyzetet mindegyik fél a maga érdekében igyekezett megváltoztatni. A lakosság természetesen a feudális terhek további csökkentését kívánta elérni, az uraság pedig a tőle való függés erősítésére törekedett. Idő kérdése volt, mikor és milyen eredménnyel zajlik ez a küzdelem.
Főként a település polgárainak gyarapodása keltette fel az uraság érdeklődését. A földművelők és az iparosok egyaránt új házakat építettek, a régi céhek mellett újak létesültek, a kézművesek már a településen kívüli piacokon is értékesítették áruikat. Gazdaságilag is egyre komolyabb erőt jelentett a település lakossága.
Az uraság a nagyobb jövedelem reményében megtiltotta az erdők és legelők szabad használatát, a törvény sajátos értelmezésével próbálta megszerezni a lakosok házait, sőt a szőlődézsma beszedését is elrendelte. 1743-ban önkényesen rendkívül alacsony szinten állapította meg - ma úgy mondhatnánk: maximálta - a szőlőmunkások napszámbérét, ezzel elsősorban a legszegényebb népréteget, a zselléreket sújtotta.
|
| |
