Várpalota - Palotanet

Történelem  Várostörténet

Idővonal

 
 

1990
A rendszerváltás során, az első szabad önkormányzati választások eredményeként városunkban is megalakult 1990 őszén az Önkormányzati Képviselő-testület.
A struktúraváltás a gazdaság területén hozott mélyreható változásokat városunk életében. Már a 70-es évek eocén-programja megingatta a helyi szénbányászat pozícióit, a keleti piacok elvesztése, valamint a földgáz árának szédületes emelkedése pedig a többi nagyüzemet hozta katasztrofális helyzetbe. 1992-93-ban érte el városunkban a munkanélküliségi ráta csúcspontját, ami 20-22 %-os volt. Ez mintegy 3600 munkanélküli városlakót jelentett, sorsuk sürgős megoldásért kiáltott. A város egészének helyzete is kilátástalanná vált, a megoldást a munkahelyek teremtése, a működő tőke letelepítése jelenthette volna. Sajnos, ezen a téren sem az első, sem a második Képviselő-testület nem tudta elérni a kívánt eredményt, de jelenleg sincsenek kilátásban olyan befektetők, akik megoldást jelenthetnének településünk jelenleg is súlyos gondjaira, hiszen napjainkban is 8 % körüli a munkanélküliek számaránya városunkban. Ebben a tekintetben nem jelent előnyt településünknek a két megyeszékhely - Székesfehérvár és Veszprém - egyenlő közelsége. Különösen Székesfehérvár mutatott szédületes fejlődést, ahol számos multinacionális cég telepedett le az ott felkínált kedvező lehetőségek láttán. Városunk egyelőre főként e két megyeszékhely cégeit látja el munkaerővel. Az utazásra fordított idő veszteség a dolgozónak, akik a bejárás következtében vélhetően másutt is vásárolnak. A munkaerejüket felhasználó cégek feltétlenül másutt adóznak, így nem a mi településünk működtetési, fenntartási illetve fejlesztési lehetőségeit gyarapítják. A városvezetés nem mondhat le a településen belüli további munkahelyek megteremtésének igényéről.