Várpalota - Palotanet

Történelem  Várostörténet

Idővonal

 
 

Zichy István
Még a török hódoltság korában történt az adományozás, de új korszakot jelentett a település történetében, hogy 1650. április 20-án III. Ferdinánd császár és magyar király (1637-1657) Zichy (I.) István győri várkapitánynak adta, aki korábban már Veszprém és Palota kapitányi tisztét is betöltötte. A negyed századdal később grófi rangot kapott család két és fél évszázadon át meghatározó tényezője volt Palota sorsának.
A XVII. század második felében már megtört a török hódítás ereje. Többnyire már csak a megszerzett területeket, erősségeket igyekeztek megtartani. Evlia Cselebi török utazó és történetíró Palota virágzó kertjeiről és szántóföldjeiről írt, különösen a bőséges körtetermést tartotta említésre méltónak.
Miként azt Bécs 1683. évi török ostroma mutatta, a török birodalom utolsó kísérletet tett Európa lerohanására. A XI. Ince pápa (1676-1689) kezdeményezésére létrejött Szent Liga csapatai 1686-ban felszabadították Budát. 1687. november 17-én Gróf Esterházy János győri alkapitány háromezer huszárja és hajdúja megkezdte Palota felszabadító ostromát. Rövid harc után a török őrség fegyverszünetet kért, majd a kegyelemre megadta magát, és átadta a várat. A korabeli feljegyzések szerint a 68 török férfit, 97 asszonyt és 39 gyermeket Budára kísérték, ahonnan hajóval szállították őket török területre. Ezzel a kicsit operettszerű ostrommal ért véget Palotán az egyébként tragikusan keserves török hódoltság kora.

 
  • Google térkép
  • Turista útvonalak
  • Turizmus
  • Elhelyezkedés
  • Geológiai viszonyok
  • Időjárás
  • Vízrajz
  • Növényzet és állatvilág
  • Kirándulóhelyek
  • Vadászat


  •